KIC társulásokban történő magyar részvétel támogatása
Kutatási és Technológiai Innovációs Alap
EIT KIC társulásokban történő magyar részvétel és partneri
közreműködés támogatása (EITKIC_12)
A pályázat célja, hogy a KIC-ekben való hazai részvételt ösztönözze, elősegítve, hogy a hazai partnerek az egyes KIC-ek működési struktúrájában a lehető legmagasabb szintű pozíciót érjék el. A pályázat ennek érdekében olyan, a KIC-ek tevékenységéhez kapcsolódó K+F projektek Magyarországon megvalósuló feladataihoz nyújt támogatást, amelyeket az EIT pályázatán sikeresen szerepelt KIC-ek magyar résztvevői, vagy a KIC-ek létrehozását követően a Társulásokkal K+F együttműködést folytató hazai kutatóhelyek folytatnak.
Érdemben még a B alapprogram pályázható.
Eredményesnek maradni és fejlődni - ez vezérli a több mint 130 éves története során állandóan megújulni képes Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt-t. Célunk, hogy hosszú távon jól képzett szakembereket támogassunk és fejlesszünk, melynek kereteit a gyakornoki program és utánpótlás-nevelési programunk biztosítja. A felvételre kerülő munkatársakat a kezdetektől szakmai feladatokkal, képzésekkel várjuk.